A Sunday in the Park with George című Sondheim-darab emblematikus dala (Putting It Together) Miklós Tibor remek fordításában így hangzik magyarul:
Légy naggyá,
Így egyszerűen; naggyá!
Élj azzal, amit kaptál,
És ne töprengj az árán,
Csináld, amit kell!
A művészet könnyű…
Ez szép, de nem igaz!
Művészkedni könnyű,
Míg a tojáshéj rajtad!
A látomás – magánügy,
Ha tovább nem adod!
A dal, mit nem hall senki:
Halottnak a csók!
Csak az hat, ami él!
Apránként összerakni mindent,
Részenként kidolgozni; szépen, pontosan,
Minden egyes percben hozzátéve,
Amit egy-egy részlet megkíván;
Nem elég a látomás, az ötlet,
Hogy valósul meg, attól függ minden;
Tanulod a szakmát!
Grammonként…
Méricskélsz, kicentizve mindent,
Cseppenként adagolva, mindent kipróbálsz;
Alapokat raksz le, s közben reszketsz,
Hátha amit építsz, kártyavár,
Odafigyelsz minden józan szóra,
Megvitatod újból pontról-pontra,
Hiába sok gőzös-lázas álom,
Hogy az egész biztos lábon álljon;
Ez munka, semmi más;
Hát – tanulod a szakmát!
Apránként…
Láncszemként összefűzve mindent,
Még és még! itt és ott
Feldolgozva érvet, véleményt,
Ahogyan a jogtudós a törvényt,
Ahogy a zenész a hangszerét ismeri,
Hisz alkotni csak így tud;
Ne reméld, hogy ennél könnyebb sors jut!
Mért lenne könnyű
Az, hogy minden kis részlettel
Tisztában légy;
És közben mindenkor tudd,
Mindez hogy lesz egésszé?
Hiszen amit próbálsz, mind oly zűrös,
S mint akit a balsors régen üldöz,
Gyötör a sok lelkibaj, a végzet,
Fenyeget a bukás, érzed - véged!
Csak fel ne add!
Így rakj fel foltokat a képből;
Kell egy cél – az se baj, ha néha mellélősz!
Másoknak a magánélet fontos,
Neked csakis az, hogy összehozd
Azt, amit majd műnek hívnak egykor,
De te most mégse erre gondolj,
Hisz amit most csinálsz, az csak próba,
Hogy végül rátalálj a Hangra!
Mért volna könnyű
Az, hogy minden nap úgy indulj,
Benned van mindaz, miről azt mondják majd,
Ez a műfaj csodája!
És ha nekik nem kell csak a régi,
Csakis a megszokott a jó,
Vedd át a régiektől mindazt,
Ami csak értékes és vonzó!
Legyél a híd két messzi part közt,
Legyél a rég várt folytatás!
Lesz munkád még, hogy mindezt valóra váltsd!
Légy új srác – a régi nagyok útján,
Légy örök tűzű vulkán
És ne csak tűnő hullám
A divat tengerén!
Apránként összerakni mindent,
Részenként kidolgozni, átfésülni még;
Rámehetnek hónapok és évek,
Azután még szerencse is kell
Ahhoz, hogy ismert légy, hogy feltörj,
És ha a siker végre eljön… mert eljön!
Velejön az újabb-újabb munka,
Nekifeszülsz minden dalnak újra,
Keresed, hogy – hogy lehetne másképp,
Megmutatni minden rejtett színét,
Akarod, hogy minél többen értsék,
Mindezt nem a hírnévért, a pénzért,
Hiszen a küldetés a fontos,
Amiért érdemes, hogy dolgozz;
Hogy művésszé legyél;
Tanulod a szakmát!
Apránként, részenként,
Mondatról – mondatra,
Taktusról – taktusra!
S ha mozgás, fintor, dallam, játék,
Kudarc, pofon, mosoly, remény,
Intés, tudás, érzés
Egy nap összeáll –
Ez a művészet már!
