Új sorozatot indítunk a blogon, amelyben Magyarországon szinte teljességgel ismeretlen klasszikus musicaleket mutatunk be, melyeknek közös vonása, hogy tartalmi vagy formai megoldásaik okán sok esetben a Sondheim-darabok előképének is tekinthetők. Elsőként ismerkedjünk meg az Allegroval, Richard Rodgers és Oscar Hammerstein II harmadik közös musicaljével. A darabnak, amelynek premierjét napra pontosan 65 esztendővel ezelőtt, 1947. október 10-én tartották, Sondheim pályafutásának alakulásában is kiemelkedően fontos szerepe volt.
Az 1947-es Broadway-premier plakátja
Újraírni az Allegrót: Stephen Sondheim munkásságának alighanem ars poeticája is lehetne ez a mondat. Sondheim ugyanis 17 évesen goferként, azaz szövegkönyvet gépelő, kávét szervírozó mindenes asszisztensként tulajdonképpen maga is részt vállalt Rodgers és Hammerstein mindent egybevetve sikerületlen musicaljének színpadra állításában, így közvetlenül tapasztalhatta meg, micsoda erőket mozgósított a szerzőpáros és a stáb a darab sikerre vitele érdekében. Sondheim saját bevallása szerint a mű – minden problémájával együtt – igen nagy hatással volt rá. Félig-meddig ironikusan azt vallja, hogy egész életműve az Allegro-féle bátornak mondott színházi kísérletek sora.
A musical egy kisvárosi születésű doktor magasra törésének történetét meséli el, aki azonban nem tudja kezelni a hirtelen rászakadt népszerűséget és magánéletének sikertelenségét, és végül hátrahagyva a nagyvárosi fényűzést, szülővárosában indít praxist. Hammerstein maga írta a darab szövegkönyvét, a történetet teljes mértékben a sajátjának érezve élete hátralevő részében sem tudta teljesen feldolgozni a relatív sikertelenséget. Utolsó napjaiban azt mondta, hogy szeretné újraírni a musical második felvonását, amelyet egykor a határidő szorításában, néhány nappal a próbák megkezdése előtt fejezett be.
Rodgers és Hammerstein a bostoni előjátszások idején
Az Allegrot sokan az első koncepció mentén integrált musicalnek (concept musical) tartják. Az ilyen zenés darabok alappillére nem más, mint egy olyan központi gondolat, amely mozgatórugója a darabbeli történéseknek, a szereplők cselekedeteinek, ám a dalok és zenés betétek már nem elsősorban a cselekményt viszik előre, hanem ennek az ideának a vizsgálatát is hivatottak szolgálni.
A monumentális darabban, amelynek bemutatójához 41 szólistát és 100 táncost alkalmaztak, számos, akkortájt újdonságnak számító megoldással találkozhatunk: nincs egyértelmű főszereplője, ennek megfelelően egyetlen szereplő sem énekel egy dalnál többet. Ellenben a színpadi történéseket végig egy az antik görög drámákra emlékeztető kórus kommentálja. Végül is minden eszköz egy célt szolgál, kifejteni a darab meghatározó üzenetét: a gyorsan jövő siker és népszerűség milyen könnyen ronthatja meg az embert.
Zenéjét tekintve a musical, ha nem is veszi fel a versenyt a korszak meghatározó darabjaival, vagy éppen a szerzőpáros két korábbi sikerével, az Oklahomával és a Carousellel, azért szolgál néhány emlékezetes momentummal. Ilyen például a "A Fellow Needs a Girl" a "So Far" a "The Gentlemen is a Dope" illetve a "Money Isn’t Everything", valamennyi ékköve az 1947-es eredeti szereposztással felvett keresztmetszet-albumnak. Annak azonban, aki a teljes zenei anyagot meg szeretné ismerni, a 2009-es stúdiófelvétel ajánlható.
A 2009-es CD-felvétel borítója
Rodgers és Hammerstein illusztris pályafutása során ritkaságnak számított az Allegrot kísérő langyos bukás (mindössze kilenc hónapig ment a darab), amely érthető módon a szövegírót sokkal rosszabbul érintette. Ők ketten a továbbiakban nem is kísérleteztek tovább az amerikai musical műfajának megújításával, megtette ezt helyettük is Sondheim az elkövetkező évtizedekben. Ahhoz kétség sem férhet, hogy a minden hibája ellenére mérföldkőnek számító darab nélkül az ő művészi pályája is másként alakult volna...
