A Sondheim-darabok előképének is tekinthető, hazánkban jószerével ismeretlen műveket bemutató sorozatunk következő darabja egyszeri és megismételhetetlen színháztörténeti pillanatot idéz. A komolyzenei berkekben is sikeres komponista, Marc Blitzstein 1937-es The Cradle Will Rock című musicaljével a darab nyilvánvaló értékein túl az ősbemutatójának körülményei miatt is érdemes megismerkedni.

Kép az 1937-es produkció próbájáról

Az erősen baloldali beállítottságú szerző bizonyos szempontból propaganda-ízű musicaljének bemutatását a közreműködő színészeket is foglalkoztató közmunka-szervezet, a Works Progress Administration (WPA) néhány nappal a premier előtt akarta megakadályozni, mondvacsinált pénzügyi okokra hivatkozva. Az igazi ok persze az volt, hogy a The Cradle Will Rock az első musical comedy, amely a munkásosztály szemszögéből íródott. A képzeletbeli Acélvárosban játszódó történet fősodrában az elnyomás elleni küzdelem áll. A zenén túl a szövegkönyvet és a dalszövegeket is jegyző Blitzstein szerint a mű egyaránt magán hordozza a realizmus, a szerelmi történetek, a vaudeville, a képregények, Gilbert és Sullivan, Brecht és az agitprop stílusjegyeit. Érthető módon, a 30-as évek Amerikájában sokan igencsak rossz szemmel nézték a készülődő előadást.

Scott Miller a korszakalkotó Broadway-darabokról szóló Rebels with Applause című könyvében azt írja, hogy ha valaki nem ismeri a komponista munkásságát és a művet, azt gondolhatja, hogy valamiféle Kurt Weill/Stephen Sondheim keveréket hall, nyakon öntve néhány Kander és Ebb-féle motívummal. Mindez igen jól jellemzi azt, hogy Blitzstein ezzel a musicallel valójában mennyivel megelőzte a korát, mind a merész témaválasztást, mind pedig a Broadway vidékén szokatlan igényességgel megalkotott partitúrát illetően.

Az eredeti szereposztás közreműködésével készült lemez

Néhány szót feltétlenül ejteni kell a végül mégiscsak létrejött bemutató körülményeiről: 1937. június 16-án, a premier napján világgá kürtölték a sajtóban az előadás elmaradását. A WPA megfenyegette a közreműködőket, hogy ha részt vesznek a produkcióban, elveszítik az állásukat. A bemutató helyszínéül kiszemelt színházépület elé fegyveres őröket állítottak, hogy senki semmilyen díszletet-jelmezt-felszerelést el ne vihessen. Az előadás producere (John Houseman) és rendezője (az akkor még közel sem annyira ismert Orson Welles) végül úgy döntöttek, mindenképpen megtartják az előadást: másik színházat keresnek, azokat a színészeket, akiket nem sikerült megfélemlíteni, a nézők közé ültetik, a komponista pedig egymaga játssza zongorán végig a darabot és énekli a dalokat.

Sok száz néző gyülekezett a bezárt színházépület előtt, mikor jött a hír, hogy az alkotók megtalálták azt a színházat, ahol megtartják a premiert. Ekkor huszonegy háztömbnyi bizarr távgyaloglás vette kezdetét, hogy az izgatott tömeg részese lehessen a darab bemutatójának, amely végül merőben formabontó módon, de lezajlott. Blitzstein sok segítséget kapott a nézőtéren helyet foglaló színészektől is és csak nyolc szerepet kellett saját magának elénekelnie...

Marc  Blitzstein a zongoránál

A darab létrejöttének körülményei inspirálták Tim Robbins színész-rendezőt, aki azonos címmel (magyarul: Broadway, 39. utca) 1999-ben forgatott filmet az amerikai zenés színház történetének egyik meghatározó momentumáról.

A bejegyzés trackback címe:

http://sondheimtisztelo.blog.hu/api/trackback/id/tr704923626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.