A Stephen Sondheim - James Lapine szerzőpáros második közös musicalje, az Into the Woods a Grimm-mesék főszereplőinek kalandjait mondja el, cseppet sem hagyományos módon: Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj és Babszem Jankó előtörténete elevenedik meg a színpadon, ám a hősök néhány Sondheim és Lapine által megálmodott karakterrel (az igazmondó Boszorkánnyal illetve a Pékkel és a Péknével) együtt ugyanabban a mesében kénytelenek szerepelni, és saját, gyakran kicsinyes és önző céljaikat félretéve a közösség érdekében egymással együttműködve legyőzni az Óriást, akit magukra haragítottak. A musical cselekménye ennek megfelelően nem is elsősorban a Grimm-testvérek műveiből már jól ismert elemekből épül fel: az igazi főszereplők a Pék és a Pékné, akik mindennél jobban vágynak egy gyermekre. A szomszédban lakó boszorkány gyermekáldást ígér nekik, ám feltételhez köti a dolgot: négy tárgyat kell megszerezniük számára. A tárgyak felkutatása során a Pék és a neje összeismerkednek a Grimm-mesehősökkel, sőt, a történetük részesévé is válnak. Az első felvonás végére sikerül elérni céljukat, ám senki sem élhet boldogan, hiszen kinek-kinek vállalnia kell tettének következményeit.
Sondheimet és Lapine-t kezdettől fogva sokkal jobban érdekelték ezek a következmények. Úgy vélték, hogy az egyszerű és röviden elmesélhető történetek önmagukban kevesek lennének egy igazi színházi előadáshoz, így született az ötlet azok összekombinálására és továbbgondolására.
A szerzők a megszokottnál összetettebb (mese)hősöket álmodtak a musicalszínpadra, akik semmiképp sem végletesen jók vagy gonoszak, és éppen ezért a történet előrehaladtával sorsuk egyre érdekesebbé válik. A műben feltűnő „hagyományos” meseszereplők közül mindenképpen az öntudatra ébredő Piroska és a saját sorsát kezébe vevő Hamupipőke a legalaposabban kidolgozottak, az igazi kulcsfigura azonban egyértelműen a Pék és a felesége. Ők is egy kulturális tündérmese szereplői, a modern kor Amerikájáé. Persze élettörténetük és motivációik sokkal emberibbek és földhözragadtabbak: amíg Hamupipőkéből valódi hercegnő válik, Piroska pedig egy farkas gyomrából szabadul ki, addig ők csupán a boldogságot hajszolják, amelyhez történetesen a gyermekvállaláson keresztül vezet az útjuk.
Az Into the Woods első alkalommal 1985 végén került színre a Playwright Horizonsban, ott, ahol korábban a szerzőpáros első közös darabját, a Sunday in the Park…-ot is bemutatták. A darab ekkor még kezdetleges állapotban volt, hiszen a zenés részek közül mindössze a nyitószám készült el. Ezek a workshop-előadások (amelyek a rákövetkező évben is folytatódtak) lényegében csak a keretét adták a végleges Broadway-produkciónak, a komótos tempóban dolgozó Sondheim például néhány dalt csupán később, az 1986 decemberében kezdődött San Diegó-i próbajátszások során toldott a musicalhez.
San Diegóban egyébiránt az alkotók sok olyan dolgot kipróbálhattak, amelyek később nagy hatással voltak a mű végső változatára, másokat (így például komplett cselekményszálakat vagy zenei részleteket) viszont ekkor láthatott-hallhatott a közönség utoljára a musical részeként.
A félszáz kaliforniai előadást követően az alkotók (többek között egy koreográfus és egy, a színpadi effektekért felelős illuzionista bevonásával) tovább dolgoztak a darabon, amely végül 1987. november 5-én került hivatalosan a Broadway közönsége elé. A szereplőgárda közel fele kicserélődött, a produkció költségei elérték a 4 millió dollárt. És bár az előzetes jegyeladások (körülbelül félmillió dollár értékben) ígéretesnek tűntek, a show végül igen tisztességesnek mondható 764 előadás után némi veszteséget termelve került le a műsorról.
Az Into the Woods alapvetően megosztotta a közönséget és a kritikusokat is. Előbbi nem nagyon tudott mit kezdeni a szokatlanul sötét második felvonással, amelyben a főhősök igen nagy számban haláloztak el gyors egymásutánban, utóbbiak pedig például a szerzők eredeti ötletét, azaz az ismert meseszereplők közös történetben szerepeltetését sok szempontból nem tartották működőképesnek.
Persze akadtak olyanok is, akik alapvetően lelkesedtek az előadásért. A Sunday in the Park...-ot is dicsőítő Frank Rich azt írta, hogy a legfrissebb Sondheim-mű közérthetősége okán is újabb rajongókat szerezhet a Broadway talán legmerészebb szerzőjének. Bizonyos mértékig igaza is lett, hiszen az alkotók a komponista-szövegíró jó néhány korábbi show-jával ellentétben most szinte mindvégig érezhették a közönség szeretetét, ráadásul a Tony-díjátadón igen sok rangos elismerést söpört be a darab: Sondeimet és Lapine-t is díjazták, csakúgy, mint Joanna Gleasont legjobb női főszereplőként – ám a legjobb musical Az operaház fantomja lett.
Az Into the Woods azóta is egyike a leggyakrabban játszott Sondheim-műveknek, gyakran kerül színre ifjúsági előadásban, 1990-ben bemutatták a West Enden, 2002-ben pedig felújították a Broadwayn is. Az előadások átütő sikert nem jelentettek ugyan, ám Sondheim ismét bebizonyította, hogy folyamatosan megújuló művész, akinek valamennyi alkotása a meglepetés erejével hat, újabb és újabb intellektuális kihívások elé állítva a közönséget. Ezekkel a kihívásokkal, és persze a zseniális Sondheim-dalokkal a magyar nézők is találkozhatnak az Into the Woods 2014 április 26-án esedékes hazai ősbemutatóján, a Magyar Színházban.
A cikk a Stephen Sondheim színháza című könyv vonatkozó fejezete nyomán íródott.
