Merrily-We-Roll-Along-Playbill-10-81.jpg

Stephen Sondheim és Harold Prince hatodik közös munkája, a Merrily We Roll Along a zeneszerző-szövegíró pályafutásának - és egyben a Broadway történetének - egyik legnagyobb bukását hozta. Az előadás finoman szólva sem született szerencsés csillagzat alatt: a rendező,  Prince tapasztalatlan fiatalokra bízta a musical szerepeit, és egészen sokáig bízott benne, hogy a színészi múlttal alig rendelkező pályakezdők, akik ráadásul a legalapvetőbb koreográfiákat is képtelenek voltak megtanulni, majd „érzésből” megoldják az egyáltalán nem rutinfeladatot. Ezt követően kezdetét vette a kapkodás, kirúgták a főszereplőt, a koreográfust, lecserélték a 200 ezer dollárba került jelmezeket.

A szükségmegoldások azonban nem oldották meg a show legalapvetőbb problémáit, és amikor némi huzavona és halasztás után 1981. november 16-án végre hivatalosan is felgördült a függöny az Alvin Theatre-ben, az új Sondheim-Prince show lényegében már meg is bukott. A jegyek elővételben szinte alig fogytak, a nézők értetlenül álltak a darab előtt, a New York-i kritikusok pedig a szokottnál is élesebbre fent késekkel estek neki a produkciónak. A Merrily We Roll Along eredeti formájában mindössze 16 előadást ért meg a Broadway-n.

A darab nagyszerű zenéje és az eredeti bemutató stábját fotografáló legendás Martha Swope képei azonban azóta is élénken élnek a rajongók emlékezetében.

merrily oc 01.jpg

merrily oc 04.jpg

merrily oc 02.jpg

merrily oc 03.jpg

A képek forrása: New York Public Library, Digital Collections

Címkék: broadway merrily we roll along

A bejegyzés trackback címe:

https://sondheimtisztelo.blog.hu/api/trackback/id/tr726457627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása