Zene: Richard Rodgers

Dalszövegek: Stephen Sondheim

Szövegkönyv: Arthur Laurents

Bemutató: New York, 1965. március 18.

Magyarországi bemutató: -

Így született: Alighogy megbukott az Anyone Can Whistle, a fáradhatatlan Arthur Laurents már egy újabb produkción törte a fejét. Zeneszerzőnek és az előadás producerének sikerült megnyernie Richard Rodgers-t, lírikusnak pedig Sondheimet, akinek tulajdonképpen nem igazán akaródzott újra csak dalszövegeket írnia, ám egykori mentora, Oscar Hammerstein komponista-társának hívószavára még ő sem mondhatott nemet. Az eredeti Laurents-darab (a The Time of the Cuckoo) , mint musical-alapanyag fogyatékosságai, az előadást színpadra állító alkotói csapat ötlettelensége, és nem utolsó sorban a nagytudású komponista és a még mindig pályakezdőnek számító szövegíró legendássá váló összetűzései egymást erősítve azonban a darab – relatív – bukásához vezettek.

A darab sztorija: A Velencében játszódó romantikus történet hősnője egy amerikai irodista hölgy, a boldogság utáni vágyától vezérelve Olaszországba menekülő Leona Samish, aki nem túl sok jóval kecsegtető szerelmi viszonyt kezd egy középkorú nős üzlettulajdonossal, a kissé titokzatos Renato Di Rossival. Szép lassan Leona előtt is nyilvánvalóvá válik a férfi „kettős élete”, ám még a második asszony szerepét is vállalná mellette. Renato azonban nem kér a komplikált kapcsolatból, így Leona végül újabb keserédes tapasztalattal gazdagabban távozik Velencéből.

Legismertebb dalok: Bargaining, Take the Moment, We're Gonna Be All Right, Do I Hear a Waltz?

Kommentár: A Do I Hear a Waltz! Broadway-pályafutása hivatalosan 1965. március 18-án vette kezdetét, és erejéből mindössze 220 előadásra futotta. Hogy a 450 ezer dolláros produkció mégsem lett teljes bukás, azt azok a színházi körök biztosították, akik az „új Rodgers-musicalre” elővételben sok jegyet megvásároltak. Sondheim tulajdonképpen azóta is fölösleges darabnak tartja a művet, amely igen gyorsan feledésbe merült: egyetlen felújítást sem ért meg a Broadway-n és nem mutatták be a West Enden sem. A műfaj vájtfülű fanatikusai is csak néhanapján dúdolnak belőle egy-két emlékezetes dallamot.