Nem, inkább afféle kikapcsolódásként. Ez a darab egy(?) – sok(!) - véletlen műve. Miklós Tiborral ugyanis együtt ülünk a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnökségében, és szép lassan kialakult bennünk egy közös vágy, hogy ha mindketten ráérünk, írhatnánk valamit együtt. 2011 májusában jött el a pillanat, hogy megpróbáljuk a dolgot. A darabot senki nem rendelte meg, nem kötöttek minket határidők, veszítenivalónk nem volt. Azt mondtuk, megpróbáljuk, tudunk-e együtt dolgozni, aztán majd meglátjuk mi lesz a végeredmény.

 

 

Tibi hozta az ötletet, azt mondta, hogy családi musicalt kell írni, mert erre van igény. Ennek legalább van némi esélye a színpadra jutásra. Bevallom férfiasan nem lelkesedtem elsőre a témáért, de lassan meggyőzött. Az ő Tom Sawyer ötlete után kitaláltam egy másik témát, amire azt válaszolta, nagyon jó gondolat, de mi lenne, ha a Tom Sawyert csinálnánk meg. Erre én bedobtam két másik ötletet, mire azt felelte, ezek is nagyon jók, de már megírta más, úgyhogy legyen inkább a Tom Sawyer. A végén egy vadonatúj történet született a három kötetből.

 

 

Jeff Newman anyagával Tibi egyik amerikai ismerősén keresztül találkoztunk. Igazából minimális mennyiségű zenéről van szó, leginkább dalkezdeményekről, amelyek kiindulási alapként szolgáltak. Egyébként a témaválasztás is innen datálódik, bár tudjuk, hogy vannak olyan musicalek, melyek eredetileg egészen más szövegkönyvhöz és természetesen más dalszövegekkel készültek.

 

 

Mindenek előtt megírtam három különböző karakterű dalt, csak úgy magamnak, hogy megbizonyosodjak róla, hogy nem csak a szám járt, hanem tényleg képes leszek végigírni kétszer 65-70 percet. Ezeket megmutattam Tibornak, aki azt mondta rendben vannak. Kiindulási pontom az volt, hogy olyan musicalt akartam írni, amiben nagyon kell tudni énekelni. Így hát nem nagyon van olyan szám, amiben ne lenne szükség legalább másfél oktáv hangterjedelemre. Minden dalban van egy kis zenei csavar, mondván, legyen kicsit más, de azért mégse feledkezzünk meg a musical kötelező kliséiről sem. Ehhez Tibi hozzátette a maga nagyszerű szövegötleteit, dramaturgiai csavarjait. Gyakorlatilag nincs olyan dal, ami egy az egyben arról szólna, amire egyébként elsőre gondolna az ember. A szerelmi kettősnek indult dalban (Huck és Sarah duettje a második felvonásból) a két fiatal arról énekel, hogy két év van köztük és ez nem nagy idő, míg velük párhuzamosan a két szélhámos bűnöző azt énekli, hogy a két év a börtönben – amit ezért a gazemberségért kaphatnak -  milyen hosszú idő… De hasonlóan mini-dráma zajlik Tom és Mary kettősében is (Egy szív átdöfve nyíllal…), ahol négy perc alatt az ismerkedéstől a szerelembe esésig, az első csalódásig, szakításig minden lezajlik. Mindeközben persze nem forgattuk ki a darabot, a jók jók, a rosszak rosszak maradtak.  És minden nehézség ellenére a végén teljes a boldogság. Visszatérve eredeti kérdésedre, a dalokat felváltva írtuk. Hol én előbb a zenét, hol Tibi előbb a szöveget. Ez a pillanatnyi helyzettől függött. De annyira egymásra hangolódtunk, hogy az egyik számban előfordult, hogy egy félreértés folytán gyakorlatilag egyszerre írtuk meg a magunkét a másiktól teljesen függetlenül, de a végén mégis stimmelt egymásra a dallam és a szöveg.

 

 

 

Persze, de arra azért vigyáztunk, hogy ne legyen nagyon eklektikus. Kicsit rockos, máshol gospeles, helyenként operás, vannak 8-10 perces, nagyobb lélegzetű jelenetek is, operás zenével. Például Sondheimet, a Sweeney Toddot is nagyon sokszor emlegettük írás közben, a Youtube-on gyakran nézegettük is a művet. Az a fajta énektechnika, amit Sondheim a darabban alkalmaz, mindenképpen példaként szolgált számunkra is. Sőt, lesznek visszatérő motívumok is, a barátságnak, a szövetségnek a zenéje. Végül is a darab maga is ezekről az alapvető emberi értékekről szól.

 

 

Ez egy érdekes dolog. Amikor elkezdtem írni, azt mondtam, hogy nekem kell egy hangszerelő, mert én ahhoz nem értek. Persze pénz az nem volt rá. Úgyhogy nagyjából megírtam a hangszerelést is, néhány részhez teljesen, máshoz jelzésszerűen. Egyébként nagyon izgalmas tud lenni, hogy az ember megír egy zenét úgy nagyjából, és utána jön egy zenész, mondjuk egy gitáros, aki megkérdezi, hogy azt játsszam, amit írtál, vagy játszhatok jobbat? Naná, hogy játszhat! A zenei alapok nagy részét Torma Ferenc készíti, akit az After Cryingból ismerhetnek sokan. Ő remek gitáros, így minden gitárszólamot újra játszik, élővé tesz. Szóval egy csomó ember adja hozzá a saját tudását a zenéhez. Abban a szomorúzenének nevezett világban, ahonnan én jövök, ez teljesen ismeretlen dolog.

 

 

 

Fantasztikus. Mostanában egész nap zajlanak a próbák, és ők még este tízkor is képesek hihetetlen lelkesedéssel és erővel táncolni, énekelni. Az anyagi helyzetről csak annyit: ez ma Magyarország egyik legszegényebb színháza. Egy kis összefogással próbálunk nekik segíteni. Ingyen adtuk a darabot, Miklós Tibor nem kér pénzt a rendezésért, Nagy Anikó segít betanítani az énekeket. Bízunk benne, hogy ez a produkció is hozzájárul a színház és az akadémia megmentéséhez, mert igazából erről van szó.

 

 

8 előadást játszunk a Magyar Színházban április-májusban.  A folytatás a sikertől függ.