December 3-án egyetlen alkalommal ismét randevút adtak egymásnak az amerikai elnökök merénylői. A Roundabout Theatre 2004-es, Tony-díjas Assassins-előadásának szereplőgárdája koncertszerű produkció keretében elevenítette fel a korábbi sikereket. A főbb szerepeket, miként a 2004-es szériában, most is Neil Patrick Harris, Denis O'Hare, Marc Kudisch, Becky Ann Baker és Michael Cerveris alakította. Néhány kép a koncertről:
Képek: Joseph Marzullo/WENN, forrás: playbill.com
A Stephen Sondheim műveivel negyedévente kimerítő alapossággal foglalkozó amerikai magazin, a The Sondheim Review legfrissebb számában két egész oldalt szentel a magyarországi Sondheim-bemutatóknak. Büszkén jelenthetjük, hogy a cikk megszületéséhez a Sondheimet Tisztelők Társaságának is van némi köze...
Akit érdekelnek a részletek, IDE KATTINTVA letöltheti a teljes cikket.
Ma ünnepli 60. születésnapját Amerika egyik legsokoldalúbb énekes-színésze, Mandy Patinkin. Az 1952-ben, Chicagóban született művész első kiugró Broadway-alakítása Che szerepe volt az Evita amerikai premierjén. Tony-díjat is ezért kapott, nem pedig a Sunday in the Park with George című Sondheim-musical címszerepéért, amellyel azóta is nagyon sokan azonosítják. A 19. századi pointillista festőművészt és 20. században élő fényszobrász dédunokáját olyan elsöprő intenzitással és átéléssel formálta meg, amely meglehetősen ritkaságszámba megy a musicalszínpadon.
Azóta is őt tartják Sondheim műveinek egyik legnagyszerűbb tolmácsolójának, ami azért is érdekes, mert teljes előadásban a szerző egyetlen másik művében sem lépett fel színpadon. Énekelte viszont Buddy szerepét a Follies 1985-ös koncertváltozatában és a nevéhez fűződik minden idők egyik legnagyobb hatású musicales szólólemeze, amelyen történetesen Sondheim-dalokat énekel.
Úgy hírlik, Patinkin nem könnyű ember: kollégái sok súrlódásról számoltak be a közös munkáikkal kapcsolatban. Egy azonban bizonyos, valamennyi alakításába (legyen az színpadi, énekesi vagy éppen filmes) olyan szenvedéllyel veti bele magát, amely csak a legnagyobbak sajátja.
Amikor 1984-ben a Sunday in the Park... főszerepeire készült, állítólag kétszer is elrepült Chicagóba, hogy megnézze az eredeti képet (Seurat Egy nyári vasárnap a Grande Jatte-on című festményét), amelynek megszületéséről a musical szól. Craig Zadan Sondheim-könyvének tanúsága szerint összesen hét órát töltött a kép előtt. Ő maga így mesélt minderről:
Beszéltem is hozzá, és hallgattam, mások mit mondanak róla. Felálltam egy székre és néztem a vöröset, a kéket és a kalapot, megpróbáltam meglesni, hol vannak a sárga pöttyök, csak azért, hogy a színpadon hitelesen formálhassam meg a szerepet. Még az egész első felvonást is eljátszottam a kép előtt, úgy, hogy közben a festményen szereplő különböző alakokhoz beszéltem. Úgy éreztem, mintha maga a festő volnék .... vagy a szelleme.
A Sondheim-darabok előképének is tekinthető, hazánkban jószerével ismeretlen műveket bemutató sorozatunk következő darabja egyszeri és megismételhetetlen színháztörténeti pillanatot idéz. A komolyzenei berkekben is sikeres komponista, Marc Blitzstein 1937-es The Cradle Will Rock című musicaljével a darab nyilvánvaló értékein túl az ősbemutatójának körülményei miatt is érdemes megismerkedni.
Kép az 1937-es produkció próbájáról
Az erősen baloldali beállítottságú szerző bizonyos szempontból propaganda-ízű musicaljének bemutatását a közreműködő színészeket is foglalkoztató közmunka-szervezet, a Works Progress Administration (WPA) néhány nappal a premier előtt akarta megakadályozni, mondvacsinált pénzügyi okokra hivatkozva. Az igazi ok persze az volt, hogy a The Cradle Will Rock az első musical comedy, amely a munkásosztály szemszögéből íródott. A képzeletbeli Acélvárosban játszódó történet fősodrában az elnyomás elleni küzdelem áll. A zenén túl a szövegkönyvet és a dalszövegeket is jegyző Blitzstein szerint a mű egyaránt magán hordozza a realizmus, a szerelmi történetek, a vaudeville, a képregények, Gilbert és Sullivan, Brecht és az agitprop stílusjegyeit. Érthető módon, a 30-as évek Amerikájában sokan igencsak rossz szemmel nézték a készülődő előadást.
Scott Miller a korszakalkotó Broadway-darabokról szóló Rebels with Applause című könyvében azt írja, hogy ha valaki nem ismeri a komponista munkásságát és a művet, azt gondolhatja, hogy valamiféle Kurt Weill/Stephen Sondheim keveréket hall, nyakon öntve néhány Kander és Ebb-féle motívummal. Mindez igen jól jellemzi azt, hogy Blitzstein ezzel a musicallel valójában mennyivel megelőzte a korát, mind a merész témaválasztást, mind pedig a Broadway vidékén szokatlan igényességgel megalkotott partitúrát illetően.
Az eredeti szereposztás közreműködésével készült lemez
Néhány szót feltétlenül ejteni kell a végül mégiscsak létrejött bemutató körülményeiről: 1937. június 16-án, a premier napján világgá kürtölték a sajtóban az előadás elmaradását. A WPA megfenyegette a közreműködőket, hogy ha részt vesznek a produkcióban, elveszítik az állásukat. A bemutató helyszínéül kiszemelt színházépület elé fegyveres őröket állítottak, hogy senki semmilyen díszletet-jelmezt-felszerelést el ne vihessen. Az előadás producere (John Houseman) és rendezője (az akkor még közel sem annyira ismert Orson Welles) végül úgy döntöttek, mindenképpen megtartják az előadást: másik színházat keresnek, azokat a színészeket, akiket nem sikerült megfélemlíteni, a nézők közé ültetik, a komponista pedig egymaga játssza zongorán végig a darabot és énekli a dalokat.
Sok száz néző gyülekezett a bezárt színházépület előtt, mikor jött a hír, hogy az alkotók megtalálták azt a színházat, ahol megtartják a premiert. Ekkor huszonegy háztömbnyi bizarr távgyaloglás vette kezdetét, hogy az izgatott tömeg részese lehessen a darab bemutatójának, amely végül merőben formabontó módon, de lezajlott. Blitzstein sok segítséget kapott a nézőtéren helyet foglaló színészektől is és csak nyolc szerepet kellett saját magának elénekelnie...
Marc Blitzstein a zongoránál
A darab létrejöttének körülményei inspirálták Tim Robbins színész-rendezőt, aki azonos címmel (magyarul: Broadway, 39. utca) 1999-ben forgatott filmet az amerikai zenés színház történetének egyik meghatározó momentumáról.
Sondheim a Passion című darabjáról:
A Passion dalai valahol az áriák és a recitativók között helyezkednek el, csak néhánynak van felismerhető dal formája. A dalszövegek leginkább verses elbeszélésre emlékeztetnek (...) Mindent egybevetve, van a darabban annyi dialógus, hogy senki sem tévesztheti össze a művet egy operával. Legalábbis remélem.
Forrás: Look I Made a Hat - Collected Lyrics (1981-2011)
A londoni Menier Chocolate Factory kamaraszínháza régi Sondheim-játszóhelynek számít. Korábban színre került itt a Road Show, a Sunday in the Park with George és az A Little Night Music is, most pedig a Merrily We Roll Along új produkcióját mutatták be, a neves musical-színésznő, Maria Friedman rendezésében. A három főszerepben Mark Umbers (Frank), Damian Humbley (Charlie) és Jenna Russell (Mary) látható.
A musical 1981-ben a Broadway-n csúnyán megbukott, azóta a szerzők többször átdolgozták, az új változatot első ízben 2000-ben játszották Londonban. A Merrily We Roll Along jelen produkciója november 16-a óta látható folyamatosan a Menier-ben, az utolsó előadás 2013. február 23-án lesz.
Zene: Stephen Sondheim
Dalszövegek: Stephen Sondheim
Szövegkönyv: Hugh Wheeler
Bemutató: New York, 1979. március 1.
Magyarországi bemutató: Budapest, Erkel Színház, 1992. június 5.
Így született: A musical thriller alapjául Christopher Bond prózai darabja szolgált, amelyet Sondheim Londonban látott a 70-es évek közepén. A szerzők sok esetben komplett jelenetek cselekményvázát emelték át némileg módosítva az eredeti melodrámából, amelynek szellemiségéhez összességében meglehetősen hűségesek maradtak. A rendező, Hal Prince, aki Sondheimmel közös korábbi projektjei esetében teljes mellszélességgel a szerző mellé állt, most kezdetben kétségeinek adott hangot: egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy ez a szörnyűséges témájú viktoriánus melodráma jól funkcionáljon a musicalszínpadon. Sondheim a két főszerepet konkrét színészekre, Len Cariou-re és Angela Lansbury-re írta, akik az 1979-ben bemutatott eredeti produkcióban lubickoltak hálás szerepeikben.
A darab sztorija: A musical egy Benjamin Barker nevű egyszerű borbély meséje, akit száműzetésre ítélt az aljas Turpin bíró, ki szemet vetett Barker csinos feleségére. Tizenöt esztendővel később a borbély visszatér Londonba, hogy immáron Sweeney Todd néven bosszút álljon. Ekkor találkozik egy Nellie Lovett nevű, a város legrosszabb húsos pitéit árusító asszonnyal, akivel szövetkezve csodálatos tervet eszel ki. Jó krimihez illő módon a darabban természetesen nem mindenki marad életben: az újfajta összetételű piték folyamatos alapanyag-utánpótlásra szorulnak, és ehhez bizony néhány jó londoni polgárnak el kell pusztulnia Sweeney Todd élesre fent beretvái által. A főszereplő páros keze közül azonban szép lassan kezd kicsúszni az irányítás...
Legismertebb dalok: The Ballad of Sweeney Todd, The Worst Pies in London, My Friends, Epiphany, A Little Priest, Johanna, Not While I'm Around
Kommentár: A merész témaválasztás ismét tetten érhető Sondheimnél, a megvalósítás azonban helyenként a múlt század 40-es, 50-es évei tradicionálisan cselekményközpontú darabjainak szellemében történt. Persze a zeneszerző/szövegíró most sem hazudtolta meg önmagát, és a darab mondanivalójához illő sajátos színházi nyelven megszólaló művet alkotott, a végeredmény pedig kétségkívül a 20. századi zenés színház egyik kulcsfontosságú darabja lett. A Sweeney Todd zenei szempontból a musicaltörténelemben egyedülálló műgonddal megírt, összetett textúrájú alkotás, komponistája rendkívüli aprólékossággal dolgozta ki benne az egyes jeleneteket.
További olvasnivaló: a Sweeney Todd a Wikipédián (angolul)
A helyes válaszokat a sondheimtisztelo@gmail.com email-címre várjuk legkésőbb november 26. 12:00 óráig. A kérdés megválaszolásában a Sondheimet Tisztelők Társasága korábbi blogbejegyzései nyújthatnak segítséget. A nyerteseket emailben értesítjük.
Mint ahogyan már korábban ígértük, beszámolunk az A Funny Thing Happened on the Way to the Forum ausztráliai előadásairól - ezúttal képekben. A darab december 16-áig látható a melbourne-i Her Majesty's Theatre-ben.
Bónuszként pedig egy rövid videó:
Képek: Jeff Busby
Az Into the Woods című, a népszerű gyerekmeséket továbbgondoló Sondheim-opusz jól ismert dala (angolul: Children Will Listen), Galambos Attila fordításában, ahogyan azt a Szenvedély-koncerten hallhattuk:
Vigyázz, hogy mit mesélsz,
Gyermeked figyel!
Vigyázz, hogy mit teszel,
Gyermeked hall és lát!Nem hallgat rád talán,
De gyermeked figyel.
Várja, hogy megmutasd
A helyes irányt,
Hogy példája légy.
Gondolj meg kétszer is
Minden mesét…
Gyermeked figyel!Vigyázz, hogy mit kívánsz!
Valóra válhat…
Lehet, hogy ára lesz,
Nem is kevés… Vigyázz!Légy nagyon óvatos
A varázsigékkel.
Sokszor nem látható,
Hogy mi lesz a vég,
És visszaüt rád.
Fontold meg szép meséd
Minden szavát.Gyermeked figyel…
Gyermeked figyel…
Gyermeked figyel…
A blogon korábban megjelent magyar nyelvű Sondheim-dalszövegek itt találhatók:
Sweeney Todd balladája (Miklós Tibor)
Tanulod a szakmát (Miklós Tibor)
A legrosszabb fasírt (Miklós Tibor)
Fütyörészni könnyű (Galambos Attila)
Sooner or Later (Galambos Attila)
Hadd legyek méltó tehozzád (Miklós Tibor)
Míg csak új nap vár (Galambos Attila)
