Aki szeretne részt venni a játékban, annak válaszolnia kell az alábbi kérdésre:

Melyik országban mutatták be első ízben a Putting It Together című revüt?

A helyesnek vélt válaszokat a sondheimtisztelo@gmail.com email-címre várjuk legkésőbb február 19-én 12 óráig. A nyertest emailben értesítjük!

Ez az 1971-es, korához képest meglepően nézhető és hangilag kifejezetten jó minőségű videó felbecsülhetetlen jelentőséggel bírhat a Sondheim-rajongók számára, ugyanis közel fél órás válogatást nyújt a Follies eredeti Broadway-produkciójának legjobb pillanataiból. Néhány helyen fájóan hiányoznak ugyan részek, máshol meglehetősen suta a vágás, ám ez a legteljesebb felvétel a történelmi jelentőségű bemutatóról. A videót nézve talán arról is némi képet kaphatunk, hogy miért tartotta a Hal Prince rendezte lélegzetelállító előadást Ethan Mordden színházi szakíró minden idők legjobb musical-produkciójának:

Bernstein, Sondheim és Laurents West Side Story-jának első magyar nyelvű produkciója Vámos László rendezésében 1969-ben került közönség elé: a Fővárosi Operettszínház hatalmas erőfeszítéseket igénylő merész vállalkozását több évnyi műhelymunka előzte meg. A bemutató mai fejjel szinte felfoghatatlan mennyiségű munkát igényelt az alkotóktól.

A West Side Story 1969 nyarán először a Budai Parkszínpadon, majd ősszel a Fővárosi Operettszínházban is példa nélküli sikert aratott. A darabot és a produkciót méltatók egyetértettek abban, hogy remek döntésnek bizonyult fiatal, pályakezdő művészekre bízni a musical hihetetlen koncentrációt igénylő főszerepeit.

A beszámolók tanúsága szerint rutinjuk hiányát bőséggel kárpótolta a szenvedély, és a fiatalos lendület, amellyel megformálták szerepeiket. Az első szereposztás Tony-ja és Maria-ja, Farkas Bálint és Lipcsei Edit lényegében ismeretlen pályakezdőként berobbantak a zenés színházi köztudatba, rajtuk kívül többek között Németh Sándor (Riff) és Galambos Erzsi (Anita) is emlékezetes alakítást nyújtott.

• Lonny Price, a Merrily We Roll Along eredeti, 1981-es Broadway-produkciójának Charlie-ja dokumentumfilmet készít Our Time: A Documentary About Growing Up címmel, amelyben arról mesél, hogy mi történt a szereplőgárdával a bukással zárult bemutató óta eltelt több, mint 30 évben.

• A New York-i Classic Stage Company színpadán február 8-átől látható John Doyle rendezésében a Passion című Sondheim-musical. Doyle ezúttal nem az általa előszeretettel alkalmazott színész=zenész elvet követi a színpadra állításkor, ami a Passion esetében feltételezhetően nem is nagyon működne. Az előadás főbb szereplői: Judy Kuhn (Fosca), Melissa Errico (Clara) és Ryan Silverman (Giorgio).

• A Virginiai Signature Theatre Stephen Sondheim Award-jával idén Harold Prince rendezőt, Sondheim régi alkotótársát és még régebbi barátját tüntetik ki. Prince rendezte többek között a Company, a Follies és a Sweeney Todd eredeti Broadway-előadásait. A negyedik alkalommal átadásra kerülő elismerésben korábban három, a szerzőhöz sok szállal kötődő hölgy: Angela Lansbury, Bernadette Peters és Patti LuPone részesült.

• Egyes hírek szerint Meryl Streep kapja a Boszorkány szerepét a készülő Into the Woods-filmben. A film tavaly októberi olvasópróbáján a szerepet még Donna Murphy alakította.

• A Centrál Színházban legközelebb február 20-án látható az Egy nyári éj mosolya című előadás.

Az alábbi idézetnek - persze csak látszólag - nem sok köze van blogunk alanyához. A The World of Musical Comedy című Stanley Green-könyv Deems Taylor által jegyzett előszavának mondatai mindenesetre remekül illusztrálják a musical világában és általában az igényes szórakoztatóiparban kitörni vágyó alkotók nehézségeit:

A népszerű médiumoknál dolgozók állandóan a befektetők arra irányuló nyomásával szembesülnek, hogy ne kísérletezzenek, ne alkossanak újszerűt, inkább kössenek kompromisszumokat és törekedjenek a biztonságra. Ha a musical comedy alkotói minduntalan a sikeresség ezen kívánalmainak  akartak volna csak megfelelni, akkor ma nem beszélhetnénk amerikai musicalről - még mindig bécsi operettet hallgatnánk.

Meglehet, sokak számára furcsának hathat az Into the Woods apa-fiú kettőse, a No More egy hölgy tolmácsolásában, de érdemes a kezdeti ellenérzést lebirkózva meghallgatni a felvételt. A fiatal énekesnő, Rachel Bay Jones ugyanis nem csak elénekli, hanem elő is adja a dalt (nem is akárhogyan!), a hangja pedig gyönyörű:

Zene: Stephen Sondheim

Magyarországi bemutató: 2014. április 26., Magyar Színház

Így született: A Sunday in the Park... után az új Sondheim-Lapine musical egyértelműen sokkal inkább a szélesebb közönségrétegek meghódítását tűzte ki célul. Mindennek érdekében a szerzők a darabjuk témájául a tündérmesék világát választották, amely korosztálytól függetlenül mindenki számára érvényes üzenetet hordoz magában. Sondheim és Lapine a megszokottnál összetettebb (mese)hősöket álmodott a musicalszínpadra, akik semmiképp sem végletesen jók vagy gonoszak, és éppen ezért a történet előrehaladtával sorsuk egyre érdekesebbé válik.

A darab sztorija: A Pék és a Pékné mindennél jobban vágynak egy gyermekre. A szomszédban lakó boszorkány gyermekáldást ígér nekik, ám feltételhez köti a dolgot: négy tárgyat kell megszerezniük számára. A tárgyak felkutatása során a Pék és a neje összeismerkednek a Grimm-mesehősökkel, sőt, a történetük részesévé is válnak. Az első felvonás végére sikerül elérni a céljukat, ám senki sem élhet boldogan, hiszen mindenkinek vállalnia kell tettének következményeit.

Legismertebb dalok: Into the Woods, Agony, Stay With Me, Last Midnight, No More, Children Will Listen

Kommentár: A darab két felvonása eltérő hangulati sajátosságokkal bír, amíg az elsőben leginkább a farce elemei dominálnak, addig a másodikban a helyenként melodramatikus epizódoknak van kiemelt jelentősége. Természetesen szó sincs túlcsorduló érzelgősségről vagy éppen szentimentalista túlzásokról, Sondheim dalszövegei ismét csak telibe találnak, egy csipetnyi távolságtartással és kifinomult lírával szólnak olyan kérdésekről, amelyekről zenés színpadokon nem nagyon szokás mesélni. Az 1987-es eredeti Broadway-bemutató 764 előadással Sondheim komponista pályafutásának második leghosszabb játszási sorozatát produkálta.

További olvasnivaló: az Into the Woods a Wikipédián (angolul)

Az alábbi, nemrégiben megjelent album leginkább azok számára ajánlható jó szívvel, akik nem bánják, hogy Sondheim remekét, annak sokszor a beszédszerűséget igénylő szólamait széles, operás dallamívekkel éneklik.

Ez a lemez garantáltan ilyen: a kíséretet a koncert idején 60. születésnapját ünneplő Müncheni Rádiózenekar szolgáltatja, a neves dirigens, Ulf Schirmer irányításával, a két főszerepet pedig Mark Stone (Sweeney) és Jane Henschel (Mrs Lovett) éneklik. Mindenesetre a dupla CD gyűjtők számára kötelező vétel lehet, hiszen a musicalek esetében szokatlan tudatossággal és igényességgel megírt partitúrát húzás nélkül vették lemezre.

A 2007-es, Művészetek Palotájában rendezett Szenvedély című Sondheim-koncert egyik részlete, a Legbelül (Ah, But Underneath) című dal a Folliesból, Sáfár Mónika előadásában. A dal magyar szövege ITT található.

Gondolom, sokak oldalát fúrta már a kíváncsiság, hogy vajon a kitűnő brit színpadi és filmszínész, Jeremy Irons szerepelt-e valaha Sondheim-darabban? Bevallom, egészen tegnapig a kérdésre a válaszom egy határozott nem lett volna, ekkor azonban egyik "testvérblogunkon", az irodalmi nevű Fuck Yeah Stephen Sondheim-en közzétettek egy képet és egy hangfelvételt a New York City Opera 2003-as A Little Night Music produkciójából, amelyben Irons a férfi főszerepet alakította. Utóbbit sajnos nem tudom reprodukálni (itt meghallgatható), kárpótlásul azonban nem egy, hanem rögtön két képet mutatunk Fredrik Egerman-ról:

Fotók: Carol Rosegg