Valamikor réges-régről, 1984 környékéről, a Sunday in the Park With George színpadra állításának idejéből:
Forrás: The Little Sondheim Things
Valamikor réges-régről, 1984 környékéről, a Sunday in the Park With George színpadra állításának idejéből:
Forrás: The Little Sondheim Things
Az Assassins (Orgyilkosok) című, az amerikai elnökök elleni merénylőket felléptető Sondheim-musical sajátos szerelmi kettőse (angolul: Unworthy of Your Love), amelyben a duettet éneklők nem egymásnak, hanem meglehetősen bizarr módon éppenséggel Jodie Fosternek és Charles Mansonnak udvarolnak, Miklós Tibor magyarításában a következőképpen hangzik:
Minden tiéd
nekem semmim nincs, csak a vágy
Jodie
miért van mégis, hogy álmom hozzád száll
Óceán árját, vad hegyek csúcsát
Érted én legyőzném, csak szólj
egyetlen bíztató szótHadd legyek méltó tehozzád,
Jodie, drágám
két szemed fénylő mennyország
szívem ki megkötözted, tégy szabaddá
ó bárcsak méltó volnék ráMinden tiéd
nekem mindenem te vagy már
Charlie
vedd a testem, a vérem szomjas rád
égjek el tűzben,
tépd ki a szívem,
meghalnék örömmel érted én
én megtenném, bármit is kérjHadd legyek méltó tehozzád,
Charlie, drágám
két szemed kéklő mennyország
tépd le a láncainkat, tégy szabaddáKértelek én az élettől,
kihozlak én a börtönből
Jodie, te légy a királynőm
egyetlen csók az ördögtőlÉn érted meghalnék / érted én meghalnék
ezután minden rólad szólHadd legyek méltó tehozzád,
Jodie/Charlie, drágám
én, a kis senki tehozzád
vigaszom, álmom az, hogy vársz, mégis vársz
ó, bárcsak méltó volnék rádszólj hát
és hívj
Megjegyzés: A fordítás a Rock Színház 1992-es előadásához készült.
Az A Little Night Music című Sondheim-musicalt Budapesten minden alkalommal Egy nyári éj mosolya címmel adták. Miskolcon azonban visszatértek Mozarthoz: a Miskolci Nemzeti Színház Egy kis éji zenéje mindmáig az egyetlen, a borsodi megyeszékhelyen bemutatott Sondheim-darab. A premier 1999. november 12-én volt, a musicalt amerikai vendégrendező, Gary L Briggle állította színpadra, aki miskolci élményeit egyfajta produkciós napló formájában a nagy presztízsű The Sondheim Review-ban is megosztotta a nagyközönséggel.
Az Egy kis éji zene főbb szerepeit Seres Ildikó (Desiree), Dézsy-Szabó Gábor (Frederik), Komáromy Éva (Mme Armfeldt), Molnár Erik (Carl Magnus), Várkonyi Szilvia (Charlotte), Kertész Marcella/Péter Cecília (Anne), Hevér Gábor/Sztankovszky Miklós (Henrik) alakították, az előadásokat Gillay András és Regős Zsolt dirigálta.
Néhány muzeális értékkel bíró kép az előadásból (forrás: Miskolci Nemzeti Színház):
A 2007-es, Művészetek Palotájában rendezett Szenvedély című Sondheim-koncert egyik részlete, a Tanulod a szakmát (Putting It Together) című dal, Nagy Sándor előadásában:
Zene: Stephen Sondheim
Dalszövegek: Stephen Sondheim
Szövegkönyv: George Furth
Bemutató: New York, 1970. április 26.
Magyarországi bemutató: -
Így született: A neves producernek, Hal Prince-nek támadt az az ötlete, hogy George Furth látszólag lazán egymáshoz kapcsolódó jeleneteiből, amelyek a házasság problémáival és az együttélés nehézségeivel foglalkoztak, musicalt kellene írni. Az így elkészült, a Broadway addigi történetében szinte példa nélkül álló zenés darab igazi generációs mű: egy olyan korszak emberéről és emberéhez szól, amelyik leszámolt már az amerikai álom mítoszával. Minderre tökéletesen reflektál a darab hangulatvilága, amelynek köszönhetően a Company - mindamellett, hogy kifejezetten szórakoztató - éppen annyira széttöredezett és nyugtalanító, mint a kor, amelyet bemutat.
A darab sztorija: Adva van egy Robert nevű megrögzött agglegény, akinek a 35. születésnapján összejönnek a barátai, egyedülálló ismerősüket megünnepelni. Robertnek, azaz Bobbynak öt baráti házaspárhoz fűződő meglehetősen felszínes viszonya bontakozik ki szép lassan a szemünk előtt, akik egyébként nem is ismerik egymást, mindannyian csupán Bobby-val vannak kapcsolatban. Mindezek mellett megismerhetjük Bobby három alkalmi kapcsolatát is: Aprilt, a meglehetősen naív légiutaskísérőt, Martát, az egyszerű ám belevaló New York-imádót és Kathy-t, a vidéki lányt, aki hol együtt van Bobby-val, hol nincs...
Legismertebb dalok: Company, You Could Drive a Person Crazy, Getting Married Today, Ladies Who Lunch, Being Alive
Kommentár: A kritikusok többsége lelkesen fogadta a merész és szokatlan művet, sokan közülük mérföldkőnek tekintették a musicaljátszás történetében. A leginkább mértékadó New York Times kritikusai azonban finoman szólva sem voltak tőle elragadtatva. Walter Kerr például a következőket mondta: „Ha megkérdeznének, hogy tetszett-e a show, azt válaszolnám, hogy nem tetszett. Csupán csodáltam, de nem tetszett…" A Company-t igen sokan támadják azért, hogy az alkotók hideg fejjel, sokszor érzelemmentesen közelítettek a darab témájához. Sokan kifejezetten házasság- illetve együttélés-ellenesnek tartják a musicalt. Ezeket a felvetéseket Sondheim teljességgel abszurdnak tartja: „Ez a leginkább házasságpárti show a világon. Egészen nyilvánvalóan kiderül belőle, hogy érzelmileg elköteleződni valaki mellett nagyon is nehéz, ám egyedül lenni lehetetlen"
További olvasnivaló: a Company a Wikipédián (angolul)
Wakefield Poole koreográfus a Do I Hear a Waltz 1965-ös színpadra állítása kapcsán felmerülő koncepcióról (az alkotók eredetileg táncbetétek nélkül kívánták színre vinni a musicalt):
Az Isten szerelmére, a musicalnek végül is Do I Hear a Waltz? (Keringőt hallok talán?) volt a címe! Tánc nélkül olyan volt, mint a rossz szex, semmilyen szinten nem kielégítő.
A musicalvilág legfrissebb Sondheimmel kapcsolatos hírei:
Íme az a Sondheim-dal magyarul, amelyik meghozta az Amerikai Filmakadémia aranyszobrocskáját (népszerűbb nevén az Oscart) a zeneszerző-szövegírónak. A Sooner or Latert a Dick Tracy című filmben Madonna, a 2007-es Szenvedély-koncerten Oroszlán Szonja énekelte. A fordítás Galambos Attila munkája.
Enyém vagy, bébi, és csak az enyém
Mióta nézlek, ez eldöntött tény
Kellesz, és bárki ha kell, én azt mindig megszerzem!Mindegy, hogy mikor nézel vissza rám
Ma még, vagy holnap, vagy holnapután
Eldőlt a játszma, ha nem is tudsz róla
Ütött már az óra
Kellesz, és bárki ha kell, én azt mindig megszerzem!Ha nemet is mondasz,
Nem érdekel engem.
Ha kereket oldasz,
Felizgat a verseny.
Egy kicsike sport, az
Még sosem volt akadály…
Van sütnivalód,
Hát szökni meg se próbálj!
Hogy itt mi vár rád,
Az rajtad is áll…
Ne félj, ne ugrálj!
Nem fáj!Lecsapok rád mint egy ragadozó
Szerelmes leszel és odaadó
Szorul a hurok a nyakadon, bébi!
Légy férfi!
Légy hős!
Hamarosan enyém leszel…
És boldog!
És nős…
Zene: Richard Rodgers
Dalszövegek: Stephen Sondheim
Szövegkönyv: Arthur Laurents
Bemutató: New York, 1965. március 18.
Magyarországi bemutató: -
Így született: Alighogy megbukott az Anyone Can Whistle, a fáradhatatlan Arthur Laurents már egy újabb produkción törte a fejét. Zeneszerzőnek és az előadás producerének sikerült megnyernie Richard Rodgers-t, lírikusnak pedig Sondheimet, akinek tulajdonképpen nem igazán akaródzott újra csak dalszövegeket írnia, ám egykori mentora, Oscar Hammerstein komponista-társának hívószavára még ő sem mondhatott nemet. Az eredeti Laurents-darab (a The Time of the Cuckoo) , mint musical-alapanyag fogyatékosságai, az előadást színpadra állító alkotói csapat ötlettelensége, és nem utolsó sorban a nagytudású komponista és a még mindig pályakezdőnek számító szövegíró legendássá váló összetűzései egymást erősítve azonban a darab – relatív – bukásához vezettek.
A darab sztorija: A Velencében játszódó romantikus történet hősnője egy amerikai irodista hölgy, a boldogság utáni vágyától vezérelve Olaszországba menekülő Leona Samish, aki nem túl sok jóval kecsegtető szerelmi viszonyt kezd egy középkorú nős üzlettulajdonossal, a kissé titokzatos Renato Di Rossival. Szép lassan Leona előtt is nyilvánvalóvá válik a férfi „kettős élete”, ám még a második asszony szerepét is vállalná mellette. Renato azonban nem kér a komplikált kapcsolatból, így Leona végül újabb keserédes tapasztalattal gazdagabban távozik Velencéből.
Legismertebb dalok: Bargaining, Take the Moment, We're Gonna Be All Right, Do I Hear a Waltz?
Kommentár: A Do I Hear a Waltz! Broadway-pályafutása hivatalosan 1965. március 18-án vette kezdetét, és erejéből mindössze 220 előadásra futotta. Hogy a 450 ezer dolláros produkció mégsem lett teljes bukás, azt azok a színházi körök biztosították, akik az „új Rodgers-musicalre” elővételben sok jegyet megvásároltak. Sondheim tulajdonképpen azóta is fölösleges darabnak tartja a művet, amely igen gyorsan feledésbe merült: egyetlen felújítást sem ért meg a Broadway-n és nem mutatták be a West Enden sem. A műfaj vájtfülű fanatikusai is csak néhanapján dúdolnak belőle egy-két emlékezetes dallamot.
További olvasnivaló: a Do I Hear a Waltz? a Wikipédián (angolul)
1970, Egyesült Államok. Stephen Sondheim befutott szövegíró (West Side Story, Gypsy, Do I Hear a Waltz?) és ambiciózus zeneszerző (A Funny Thing Happened on the Way to the Forum) kis túlzással felforgatja a showbiznisz világát: Company című musicaljével szakít az évszázadok óta remekül működő hagyományokkal, és nem egy szokványos történetet visz színpadra.
Meglehetősen messzire távolodva a romantikus mesék édes-bús világától, a rivális new yorki bandák párharcától, az ukrajnai zsidó falucska zsidó családjának mindennapjaitól, a nyelvészprofesszor által jó modorra tanított egyszerű virágáruslány vagy a katonacsaládhoz elszegődött melegszívű nevelőnő kalandjaitól, Sondheim a legújabb munkájában az együttélés és a magány kőkemény kérdéseit feszegeti, szórakoztató formában, gyakran fülbemászó muzsika és hajszálpontos, találó dalszövegek kíséretében.
2006, Egyesült Államok: John Doyle formabontó színpadi rendező a Sweeney Todd című Sondheim-darab után a Company felújításával ismét utat talál az amerikai közönség szívéhez, a szokatlan zenei és színpadi nyelvű mű nyilvánvalóan semmit sem vesztett aktualitásából, ma szinte húsbavágóbb, mint négy évtizeddel ezelőtt. Doyle koncepciója hasonló a Sweeney Toddban már beválthoz, a Broadway-előadáson (és ezen a lemezfelvételen is közreműködő) művészek egyszerre énekes-színészek és hangszeres muzsikusok.
A szabatos drámai történésekkel nem igazán bíró mű inkább amolyan dalfüzér: kulcsfigurája a 35. születésnapját ülő Robert (Bobby), aki - bár irtózik a tartós kapcsolatoktól és a házasságtól - csak házas barátokkal rendelkezik. Ő maga még keresi az igazit.
Bobby szemüvegén keresztül bepillantást nyerhetünk a házasélet problémáiba és a párkeresés nehézségeibe. A nem túlságosan bonyolult történetet Sondheim ironikus dalai és szellemes szövegei teszik "naggyá", a lemezt pedig a nagyon tehetséges énekes színészek valamint a lendületesen előadott, újrahangszerelt dalok. A 18 zenei betét közül egyik sem hagyományos sláger, ám jó néhány kitüntető figyelmet érdemel: a címadó Company című, a rendkívül ötletes Getting Married Today, az eredeti produkcióból kihagyott Marry Me a Little, vagy a zárószám, Bobby sajátos elkötelezettség-himnusza, a Being Alive (amelyet a Bobbyt alakító Raúl Esparza igazán megrázóan énekel) önálló dalként is megállja a helyét.
A 20. század egyik legeredetibb hangú színpadi zeneszerzője, Stephen Sondheim sajnos az angol nyelvterületen kívül nem igazán népszerű, a Companyt például Magyarországon még sohasem játszották. Így hát a szerzővel és a szokatlanul őszinte művével való ismerkedéshez marad ez a lemez...
Az írás eredetileg a Café Momus internetes komolyzenei napilapban jelent meg 2007-ben.