A 2007-es, Művészetek Palotájában rendezett Szenvedély című Sondheim-koncert egyik legemlékezetesebb részlete, a Fütyörészni könnyű (Anyone Can Whistle) című dal, Miller Zoltán előadásában:

A zenés színházzal behatóbban foglalkozók számára jól ismert tény, hogy Stephen Sondheim nemcsak baráti kapcsolatban állt a múlt század első felének talán legbefolyásosabb színpadi szerzőjével, Oscar Hammersteinnal, hanem tulajdonképpen tőle tanulta a dalszövegírás alapjait, kis túlzással mindent, aminek köszönhetően repülőrajtot vehetett szövegírói pályafutása.

Sondheim tizenéves korában látott először Hammerstein-darabot, a szerzővel is ekkor találkozott először. Később, szülei válását követően, édesanyja révén ismerkedett meg a Hammerstein-családdal, a családfő innentől kezdve szinte Sondheim második apja lett: mindamellett, hogy Oscar Hammerstein valódi családtagnak tekintette az ifjú Stevent, elkezdte okítani is mindarra, amit a színházak, musicalek világáról, a darab és a szövegírásról tudni érdemes. Sondheim visszaemlékezéseiben sohasem felejti el megemlíteni, hogy már ekkor az volt a legfőbb vágya, hogy szövegíró legyen, akárcsak a mestere.

(A képen jobbról: a fiatal Sondheim és Hammerstein)

Hammerstein Richard Rodgers-szel írt harmadik közös darabja színrevitelében (ez volt a sok szempontból kísérleti műnek számító Allegro) első igazi fizetéséért (heti 25 dollárért) Sondheim is közreműködött. Jó iskola volt ez a számára, megtanulhatta, hogyan is állítanak színpadra egy darabot a showbiznisz világában.

De mit is kapott valójában Sondheim mentorától a közös gondolkodással töltött hosszú évek alatt? Először is, megtanulta, hogyan lehet egy dallal történetet elmesélni, hogyan kell egy dalt felépíteni, hogyan kell a rímeket használni, azt, hogy mi számít hatásosnak a színpadon, mire kell figyelni a karakterizálásnál. És ami talán a legfontosabb: a daloknak, akárcsak a zenének és a párbeszédeknek mindig fontos dramaturgiai funkciójuk van.

Zárásként álljon itt Oscar Hammerstein egy gondolata, amelyet Sondheim munkássága során mindvégig maximálisan szem előtt tartott:

Egy jó dal legfontosabb alkotóeleme az őszinteség. Legyen a dal csak és kizárólag a tiéd. Akármilyen fontos vagy éppen triviális, neked hinned kell benne. Jöjjön a szíved legmélyéről és olyan óvatosan, tisztán és szépen mesélj vele arról, mi jár a fejedben, ahogy csak tudsz

A londoni Sweeney Todd Michael Ball és Imelda Stauton főszereplésével szeptember 22-én látható utoljára az Adelphi Színházban: eredetileg is limitált játszási sorozatot szántak a véreskezű borbély históriája felújításának, és igazából a nézők sem taposták egymást agyon a jegyekért. Pedig a produkciót nem érheti kifogás, a rendező (Jonathan Kent) és a nagyszerű szereplőgárda egyaránt kitett magáért. Az előadásról ITT olvasható beszámolónk, ITT pedig a londoni kritikusok értekeznek róla.

Az alábbi kis összefoglaló a reményeink szerint nem csupán a Sondheim-művekkel most ismerkedőknek, hanem a megrögzött fanatikusoknak is hasznos lehet. Természetesen egy ilyen irgalmatlan méretű videómegosztó portál esetében nem törekedhetünk a teljességre, úgyhogy érjük be kicsit kevesebbel: következzen 5 remek Stephen Sondheimmel kapcsolatos videó a Youtube-ról:

Passion

Sondheim episztola-musicaljének teljes felvétele az eredeti Broadway-szereposztás közreműködésével, Donna Murphy korszakos jelentőségű Fosca-alakításával:

A Little Night Music 

Nagyszerű előadás, két részletben a New York City Opera előadásában, Mme Armfeldt szerepében a kiváló operaénekesnővel, Regina Resnikkel:

Into the Woods

Ezúttal nem a teljes előadás, hanem csupán a szerzők kimerítő, zenés részletekkel tarkított elemzése a darabról:

The Story So Far

Több, mint öt órányi zene és kommentár, a legismertebb Sondheim-dalokkal és azok legnépszerűbb tolmácsolóival - igazából csak audió, de kihagyhatatlan:

Az Őrület vagy más, avagy Mi történt a fórumon?,  azaz az A Funny Thing Happened on the Way to the Forum 1975-ös kaposvári műsorfüzetének címoldala. Az előadással kapcsolatban itt múltidézünk.

Az Anyone Can Whistle címadó dala Galambos Attila nagyszerű fordításában először a Madách Színház és a Művészetek Palotája közös produkciójaként megrendezett Szenvedély című Sondheim-esten hangzott el Miller Zoltán előadásában. Íme a dal magyarul:

Fütyörészni könnyű, mindenki tud
Én nem…
„Fütyülj rá!”- ha hallom, bealkonyult,
Végem…
Ami másnak könnyű:
„Légy laza, fesztelen”,
Az mért kemény dió nekem? 

Eljárok egy tangót akármikor
Simán.
Sárkányokkal vívok félkézzel is
Lazán.
A kő – az könnyű,
A tollpihe – nehéz…
Hogyan legyek szabad?
Szívem remeg,
Repülni kész.
Ha megmutatnád…
Fütyülj egyet értem!
Hallgatnék rád.

Sondheim a színházi alkotómunkáról és a Broadway világáról (Listening to Stephen Sondheim by Craig Zadan, New York Magazine, 1974. november 11.):

A színház az a hely, ahol igazán dolgozni szeretek. Az a hely, ahol reményeim szerint mindaddig dolgozni is fogok, amíg az egész Broadway össze nem csomagol és odébb nem áll. Számomra a legnagyobb kihívás az a lehetőség, hogy folyamatosan valami újat próbálhatok ki. Azt hiszem, hogy az írók dolga az, hogy a közönséget neveljék... olyan dolgokat megmutatva nekik, amilyennel korábban még nem találkoztak. Ez persze nem könnyű, dehát az írás sosem volt az. Talán a legfélelmetesebb dolog a világon bámulni egy üres papírra, és tűnődni, hogy vajon hogyan fogod azt megtölteni. Aztán végül mindig sikerül valahogy.

Mrs Lovett bemutatkozó dala a Sweeney Todd első felvonásának meghatározó pillanatai közé tartozik. A The Worst Pies in London Miklós Tibor zseniális fordításában a következőképp hangzik:

Egy kuncsaft!

Állj! Miért rohan, miért siet?

Halálra ijeszt.

Tán a túlvilágról jött?

Ha csak fél percre is, csüccs!

Üljön le, csüccs!

Várjon, hadd nézzem meg önt,

Hisz olyan rég láttam vevőt.

Kér egy jó zaftos fasírtot?

Bocsánat, de a fejemben ma nagy a zűr… Ah…

Mi ez itt?

Sok a légy és nagy a bűz!

Tán a pestis miatt hull a jószág, fogy a hús!

Kiköpöm a pejslim… öh…

Lejsztolok, gürizek, mégse megy a bolt!

Jobb, ha nem szól, küldjön rá egy pofa sört!

Féltett kuncsaftjaim fogytán,

Pedig rosszabb fasírt úgysincs ma máshol!

Kóstoljon egy darabkát:

Még lent sincs, már feljön…

Egy korty sör most jól jön.

Egy korty sört, de rögtön!

E bűz szinte mámor,

Ily rossz íz nincs máshol…

Erre ugyan ki dobna ki pénzt?

Ilyen ízt! Ilyen bűzt bizony nem minden bokor terem!

Nálam minden egyedi, unikum.

Odaát a jó Piláf Máminál még a belét is kihányná!

Nos, e hölgy üzletét szemmel tartom rég!

A környék macskáira ő hozta a vészt.

Sül a cicamica husija hamuba,

És a piláf máris kész!

Nálam persze mást kap!

Lám, a gondolat is rám hozza a frászt,

Macskahajsza közben kapni isiászt…

Kőkemény világ ez, lordom!

Keményebb, mint ez a fasírt a polcon.

Egy kis zsír, egy csipet háj és mellé az undor,

Hisz rágós, sőt nyúlós, 

Ha langyos, se omlós,

Sőt olykor még szőrös!

De mit vár egy hölgy így ötvenen túl?

Egy fasírt és más semmi…

Friss hús, meleg még s jó kemény!

Sondheim a musicalek szövegkönyvének fontosságáról (Listening to Stephen Sondheim by Craig Zadan, New York Magazine, 1974. november 11.):

Anélkül, hogy alábecsülnénk a dalok jelentőségét, kijelenthető, hogy a zenés színház lényege igazából a szövegkönyv (...). Nagyon zavart, amikor a Follies kritikáiban azt olvastam, hogy a szövegkönyv dacára jó volt a show.  A show éppen hogy a szövegkönyv miatt jó. A szövegkönyv nem csupán a dialógusokat jelenti, az egész előadás keretét is adja, biztosítja, hogy a dalok és a dialógusok működhessenek együtt (...). Nem ismerek olyan a 30-as évek után íródott musicalt, amely a gyenge szövegkönyv ellenére sikeres lehetett, és ez szolgál a társszerzők közös munkájának alapjául.